Reggel felkeltem, és hihetetlenül éhes voltam. Lecsoszogtam a konyhába, és meglepődötten láttam, hogy keresztanyám tündérjelmezben sütötte a tojásrántottát.
- ÖÖÖ...Mi ez a jelmez? - kérdeztem kíváncsian.
- Jaj, drágám, ez nem jelmez, kis butuskám! Hihihihi! - kuncogott vékony hanggal.
- Bocsi a kérdést, de mit ittál?
- Hihihih! Tündérport! A tündérek azt esznek! És bár imádlak, mondanom kell valami szörnyű hírt!
- M-milyen szörnyű hírt? Ha szörnyű hír, miért mosolyogsz így?
- Hát azért, mert a tündérek mindig mosolyognak! Ja, a rossz hír: Minél hamarabb takarodj el a házamból, kérlek! Hihihihi!
Könnyek szöktek a szemembe, és hatalmas döbbentséggel ordibálni kezdtem.
- MI?! MÉGIS MIÉRT?
- Ohh, hát tudod drágám, én már kezdettől fogva nem szerettelek téged, anyud mondta, hogy ne kergesselek ki a házból! De mivel ő most az életéért küzd, már nem bírom magamban tartani! Kérlek, ha lehet, még ma menj el innen, engem nem érdekel, hogy hova, de ide ne gyere!
- Mi? V...Várjunk csak...ANYA?! MEGHALT?! - elkezdtem rettenetesen sírni.
- Még nem, de szegényt elütötte valami Nathaniel. Nem figyelte az utat, és nekiment a nővéremnek. Még küzd az életéért, de sok orvos azt mondja, hogy készüljünk a legrosszabbra. Abba a suliba jár azt hiszem, mint amelyikbe te is most iratkoztál át.
- Nathaniel...
Elkészültem lassan és elindultam a gimibe. Már nem sírtam, de még mindig a szomorúság uralkodott bennem.. Ahogy beértem, azzal a gyors tempóval neki is mentem valakinek. Szemei szürkék voltak, haja vörös. Rámordított:
- HÉ, MÉGIS MIT CSINÁLSZ?!
Meglátta, eléggé rossz hangulatomban vagyok, és enyhült az arckifejezése.
- Mi a bajod?
Végül úgy döntöttem, hogy elmondom neki.
- Nos, a keresztanyámmal élek, és ma reggel mondta, hogy minél hamarabb takarodjak ki a házából, mert eddig anyum miatt tartott el. Mondta, hogy...hogy...- megint könnyek folytak le az arcomon - kórházban van, és küzd az életéért, mert valamilyen Nathaniel aki ide jár, nem figyelte az utat, és nekiment...ÉS MÉG BÖRTÖNT SE KAPOTT! - háborodtam fel.
- Nathaniel?! Az a kis szőke gyerek?! Eddig is utáltam, de most már még jobban! Hogy hívnak?
- Kate vagyok. És te?
- A nevem Castiel. Van kedved egy kicsit lógni, vagy inkább te olyan stréber típus vagy?
- Haha! Lógok én szívesen, Vöröske! De akkor vegyél nekem fagyit.
- Fagyit? Én? Neked? Még alig ismerlek, idegeneknek nem veszek fagyit! - mondta röhögve.
- Akkor előbb ismerj meg, és utána vegyél nekem fagyit.
- Vegyél magadnak fagyit.
- Naaa, léciii....
- Még meggondolom. Az attól is függ, hogy jó kislány leszel-e.
- Akkor buktam a fagyit.
Röhögtetek majd még egyszer feltette a kérdést.
- Biztos, hogy lógni akarsz?
- Ja...asszem... - egy kicsit komolytalanul mondtam.
- Ez nem volt túl meggyőző. Inkább majd holnap, az már nem az első nap.
- Rendben. Te is jössz, Vöröske, vagy egy kicsit lógsz?
- Megyek, ne legyen olyan ismeretlen a gimi. Na meg le ne harapd a szőke fejét. Ja, ne hívj Vöröskének.
- Mert? Cuki név.
- Nem cuki.
- De az.
- Fogd be.
- Mi lesz, ha nem?
- Megverlek.
Felsikítottam, mire a Vöröske elkezdett röhögni.
- Na gyere, elintézem neked a beiratkozást, legalább kinyírhatjuk a szöszit, és nem kapok igazgatóit lógásért, mivel egy ártatlan árva kislányt vezettem körbe - nevetett.
Én kicsit elszomorodtam, és ezt a Vöri észre is vette.
- Mi a bajod már megint? - kérdezte unott tekintettel.
- Árva vagyok... Apámhoz nem megyek, anya nem tudom, hogy melyik kórházba van, keresztanya nem is akar látni. Nincs sehova se mennem... - majd megint könnyek fojtogattak.
- Hé...Mivel én nálam nem biztos, hogy jó kezekben lennél, ezért bemutatlak Rosalia-nak. Ő biztos befogad, kedves lány.
- Öhm. Rendben. Köszönöm... - érzem, hogy egyre jobban elpirulok.
Castiellel körbejártuk a sulit, megismerkedtem mindenkivel, köztük Rosalia-val is. Még ma hozzáköltözök, nagyon kedves lány. Viszont azzal a Nathaniel gyerekkel még mindig nem találkoztam. Castiel azt mondta, hogy vele majd a nap végén foglalkozunk. De végül az is elérkezett. Nathaniel, készülj a halálodra.
Elindultunk a DÖK terem felé, ott lesz, érzem. Jóslásom beigazolódott, egy fehér inges, szőke hajú, borostyánszemű fiú állt nyakkendőben.
- Sziasztok! Segíthetek valamiben? - kérdezte nyugodt hangon.
- Hahaha! Nathaniel, most meghalsz! - mondta Castiel.
A Szöszi értetlenül nézett a Vörire, aztán rám meredt a tekintete.
- Nathaniel.. - suttogtam - elütötted anyukámat... - látszott rajta, hogy tudja, miről beszélek.
- Izééé...Én...Sajnálom.
- Írd alá, hogy sikeres a beiratkozásom *odanyújtottam egy papírt, amit rögtön remegő kézzel aláírt* És...Készülj arra, hogy bosszút fogok állni. De nem egyszer. Viszlát, és kösz.
Diadalmasan mentem ki a folyosóra, ahol Castiel várt már engem. Megakart szólalni, de megelőztem.
- Bosszút fogok rajta állni. Többször.
- Ez a beszéd Niki! - tette a vállamra a kezét.
- Megkeresem Rosaliát. Egyedül nem hiszem, hogy mindent át tudok pakolni.
- Én is segítek majd neked.
- Kösz.
Majd elindultunk megkeresni Rosát, aki éppen Leight - el volt. Ugyanis ő a pasija, ugyanakkor a butik vezetője. Nem csoda, hogy ilyen szép Rosaliának a ruhája...
Lassan hazabaktattunk (mert már lehetett elmenni) és keresztanyám nem valami kedvesen, de megengedte, hogy pakoljunk. A ruhák 2 nagy és 1 kicsi bőröndbe fértek be. a cipők 1 nagyba. Laptop, és egyéb más technikai eszközök 1 normál méretű bőrönd. Ékszerek, dobozok, és a naplóm 1 kicsibe. Castiel vitt 2 nagyot, én 2 kicsit, és egy közepeset, Rosalia 1 nagyot Leight segítségével.
Megérkeztünk. A vendégszoba valami természetfeletti bigyónak tűnt, legalábbis nekem. Ilyen gyönyörű szobát én még nem láttam:
- Ro-ro-ro-rosalia... E-ezt hogy...
- Tetszik? - kérdezte fülig érő mosollyal az arcán.
- N-nagyon.
- Ennek örülök, nos pakolj ki, és ismerkedj a környezettel. Nyugi, cápa, meg ilyen veszélyes halak nincsenek feletted. Csak delfinek és halak.
- K-köszi.
Azzal Rosalia kiment. De Jesszus Maris! Ez milyen gyönyörű szoba már! Mindig is ilyenről álmodtam. Na akkor pakoljunk ki. A naplómba is kell még írnom. *hosszas pakolászás után*
Na akkor napló írás time!
,, Március 17. Hétfő.
Kedves naplóm!
A mai napom szomorúan kezdődött, mert keresztanyám azt mondta, tűnjek el a házából, ő sose szeretett engem. Pár perccel később megtudtam, hogy anya az életéért küzd, mert valami idióta elütötte véletlenül, aki a sulimba jár. Meg fogom azt még bosszulni. Valamint találkoztam egy nagyon jófej sráccal a gimiben, Castiel, vagy ahogy én hívom titokban: A Perverz Vöröske. Nagyon találó ez a név véleményem szerint.
A Vöri nélkül még mindig padló alatt lennék, de hála neki, jobb kedvem van. Rosalia, aki egy nagyon aranyos lány és egyben az osztálytársam is, befogadott az otthonába (és ez elég furcsán hangzott most), és a vendégszobája, ami mostantól az enyém, valami eszméletlen! Nem részletezném, még mindig sokkos állapotban vagyok emiatt, ha csak felnézek. A lényeg, hogy Castiel...Nagyon rendes és vicces velem, Rosalia meg irtó kedves, emiatt páratlanul hálás vagyok nekik. Mára ennyi. Viszlát, Napló..."
Na, ez is megvan. Szólok Rosa-nak, hogy készen vagyok. Azt mondta, hogy ha kész vagyok, elmegyünk majd valahova így négyesbe, mert még Castiel se ment el.
- Kész vagyok - közöltem mosolyogva.
- Akkor indulhatunk - pattant fel Rosalia.
- Mi tartott ennyi ideig? - Castiel.
- Naplót írtam.
- Haha! Majd egyszer sunyiba elolvasom! - Castiel
- Azt próbáld meg! Kezem mozdul, pofád torzul! - vágtam vissza dühösen.
Ártatlan tekintetet vett fel, hogy ő nem csinált semmit. Azt hittem, ott pofozom meg. Végül elértünk egy pizzázóba.
- Nyamiiii! Pizza! - ujjongtam fel.
- Haha! Már egy percre féltem, hogy nem szereted. - Rosa.
- Heee! Mi féle torszülött nem szereti a pizzát?! - emeltem fel a hangom.
- Én nem szeretem. - Leight.
Na jó...Ezzel se leszek valami pompás baráti kapcsolatba. Most jól le torszülötteztem. De okos vagyok, vááá!
- Izé, bocsi...Nem úgy gondoltam...
- Semmi baj, megesik az ilyen.
Ez most komolyan elengedte a füle mellett? Na, talán még lehetünk jó barátságba. Elvégre, meg kell próbálni, hiszen Rosa barátja! Oké na, szedd már össze magad, Niki!
Beültünk enni, kis időn belül ki is hozták nekünk az 1m-es pizzát! Mivel 8 részre volt felvágva, mindenkinek jutott 2 szelet. Leight is megette. Lehet, hogy csak nem akart kitűnni közülünk, így megette. Vagy lehet, hogy a pizzával olyan se veled, se nélküled kapcsiba állnak. Na jó, nekem aludnom kell, már kezd bekapcsolni a hülyeséginátorom. Vagyis az agyam másik fele. Hazamentünk, és belevetettem magam a finom, puha, új ágyikóba, és elaludtam.
- Tetszik? - kérdezte fülig érő mosollyal az arcán.
- N-nagyon.
- Ennek örülök, nos pakolj ki, és ismerkedj a környezettel. Nyugi, cápa, meg ilyen veszélyes halak nincsenek feletted. Csak delfinek és halak.
- K-köszi.
Azzal Rosalia kiment. De Jesszus Maris! Ez milyen gyönyörű szoba már! Mindig is ilyenről álmodtam. Na akkor pakoljunk ki. A naplómba is kell még írnom. *hosszas pakolászás után*
Na akkor napló írás time!
,, Március 17. Hétfő.
Kedves naplóm!
A mai napom szomorúan kezdődött, mert keresztanyám azt mondta, tűnjek el a házából, ő sose szeretett engem. Pár perccel később megtudtam, hogy anya az életéért küzd, mert valami idióta elütötte véletlenül, aki a sulimba jár. Meg fogom azt még bosszulni. Valamint találkoztam egy nagyon jófej sráccal a gimiben, Castiel, vagy ahogy én hívom titokban: A Perverz Vöröske. Nagyon találó ez a név véleményem szerint.
A Vöri nélkül még mindig padló alatt lennék, de hála neki, jobb kedvem van. Rosalia, aki egy nagyon aranyos lány és egyben az osztálytársam is, befogadott az otthonába (és ez elég furcsán hangzott most), és a vendégszobája, ami mostantól az enyém, valami eszméletlen! Nem részletezném, még mindig sokkos állapotban vagyok emiatt, ha csak felnézek. A lényeg, hogy Castiel...Nagyon rendes és vicces velem, Rosalia meg irtó kedves, emiatt páratlanul hálás vagyok nekik. Mára ennyi. Viszlát, Napló..."
Na, ez is megvan. Szólok Rosa-nak, hogy készen vagyok. Azt mondta, hogy ha kész vagyok, elmegyünk majd valahova így négyesbe, mert még Castiel se ment el.
- Kész vagyok - közöltem mosolyogva.
- Akkor indulhatunk - pattant fel Rosalia.
- Mi tartott ennyi ideig? - Castiel.
- Naplót írtam.
- Haha! Majd egyszer sunyiba elolvasom! - Castiel
- Azt próbáld meg! Kezem mozdul, pofád torzul! - vágtam vissza dühösen.
Ártatlan tekintetet vett fel, hogy ő nem csinált semmit. Azt hittem, ott pofozom meg. Végül elértünk egy pizzázóba.
- Nyamiiii! Pizza! - ujjongtam fel.
- Haha! Már egy percre féltem, hogy nem szereted. - Rosa.
- Heee! Mi féle torszülött nem szereti a pizzát?! - emeltem fel a hangom.
- Én nem szeretem. - Leight.
Na jó...Ezzel se leszek valami pompás baráti kapcsolatba. Most jól le torszülötteztem. De okos vagyok, vááá!
- Izé, bocsi...Nem úgy gondoltam...
- Semmi baj, megesik az ilyen.
Ez most komolyan elengedte a füle mellett? Na, talán még lehetünk jó barátságba. Elvégre, meg kell próbálni, hiszen Rosa barátja! Oké na, szedd már össze magad, Niki!
Beültünk enni, kis időn belül ki is hozták nekünk az 1m-es pizzát! Mivel 8 részre volt felvágva, mindenkinek jutott 2 szelet. Leight is megette. Lehet, hogy csak nem akart kitűnni közülünk, így megette. Vagy lehet, hogy a pizzával olyan se veled, se nélküled kapcsiba állnak. Na jó, nekem aludnom kell, már kezd bekapcsolni a hülyeséginátorom. Vagyis az agyam másik fele. Hazamentünk, és belevetettem magam a finom, puha, új ágyikóba, és elaludtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése